Természetfeletti jelenségek-Doppelgänger

Amikor Goethe weimari otthonában megpillantotta önmaga pontos hasonmását az asztalánál átló széken ülve, amint hetykén bámulta őt jéghideg tekintetével megértette, hogy minden emberi lélekben létezik egy ilyen rosszindulatú, könyörtelen, embertelen árny, A szokatlan élmény okozta ijedtséget visszafojtva, Goethe néhány pillanatig szembenézett önmaga láthatóan gonosz hasonmásával, amelyet később doppelgängernek nevezett el Magát a szót sokan, sokféleképpen próbálták értelmezni, miként a jelenséget is.

Duplikátum, hasonmás, kiegészítő? Bárhogy is nevezzük, abban mindenki egyetért, hogy a titokzatos jelenség a bilokáció (a testelhagyás képessége) egy lehetséges formájaként értelmezhető, amelynek során a testünkből kilépett sötét énünket” pillantjuk meg, A jelenséget a népi — folklór balszerencse, betegség, rosszabb esetben a halál előfutáraként emlegeti. E mítoszok szerint a saját énünk és dappelgängerünk (értsd; hasonmásunk) közötti feszültség irányítja cselekedeteinket abban , hogy életünk során a lelkiismeretünk által kijelölt helyes utat válasszuk. Az ezoterikusok viszont úgy vélik, doppelgänger egyetlen célja, hogy  minden emberi tevékenységet embertelenné tegyen, azaz arra törekszik, hogy az emberi lényt embertelen szférába húzza le” Ezzel többen nem értenek egyet, mivel szerintük a doppeigänger akár figyelmeztető jel is lehet egy közeli, vagy távoli jövőben bekövetkező eseményre vonatkozóan. Kevesen tudják, hogy a babonás Abraham Lincolnnál is történt egy ilyen doppelgänger-eset. 1860 novemberében, megválasztásának estéjén, épp a választás eredményével kapcsolatos táviratot várta irodájának kanapéján ülve, amikor megpillantotta maga „sötét hasonmását” a szemközti tükörben. Az ekkor már pár órája megválasztott elnök azonnal
 felkapta a fejét, mert a tükörben magát állva látta, miközben ő a kanapén ült Sőt a hirtelen támadt látomásnak váratlanul egy második arca is megjelent Lincoln gyorson felpattant, mire a tükörkép eltűnt és átadta helyét a most már tényleges tükörképnek. Lincoln ekkor visszaült a kanapéra, ám a kétarcú doppelgängere újra megjelent Az egyik arca halványabb, sápadtabb volt, mint a másik, de pontosan el lehetett különíteni a kettőt egymástól.

Az elnököt annyira felzaklatta a jelenség és az, hogy nem tudta, mi idézte elő a látomást, hogy
mindezt elmesélte feleségének, Mary Toddnak is aki, tehetős lexingtoni rabszolgatartó családban nevelkedett és jól ismerte nemcsak a babonákat, de a néger rabszolgák mágikus hiedelemvilágát is. Mary aggodalmát fejezte ki a vízió miatt, de csak pár nap múlva mondta el annak jelentését, amikorra férje újra megpillantotta önmaga egész, alakos kétarcú tükörképét Az asszony szerint a látomás üzenete, hogy Lincolnt két elnöki ciklusra fogják megválasztani, a halál sápadt, szellemszerű arc viszont arra utal, hogy Lincoln nem fogja megélni elnöksége végét Mint tudjuk, Marynek igaza lett Lincoln nem az egyetlen volt, akit duplikátuma „figyelmeztetett" Számos híres történelmi személyiségről, művészekről, írókról, politikusokról feltételezhető, hogy' találkoztak doppelgängerükkel. Közülük volt, aki figyelmen kívül hagyta a vízió jelentését, míg mások igyekeztek értelmezni annak üzenetét Ez utóbbiak közé tartozott állítólag a mágiára nyitott és a felsőbb erőkben bízó Himmler és Hitler is. Énünk hasonmása már születésünk pillanatában jelen van bennünk, de csak akkor kezd működni, amikor a gyermekkorba lépünk. Ekkor kell először szembenéznünk az embertelen érzésekkel, a gyűlölettel és az erőszakkal. E kihívásokkal szembeni morális döntéseink meghozatala elképzelhetetlen lenne duplikátumunk „felszínre törése” nélkül. Később énünk sötét hasonmásának lélek elleni támadása az öregedéssel egyre erősebb lesz és állandó jelenléte egész életünk során érzékelhető, bár csak: kevesen pillantják meg személyesen is önmaguk rosszindulatú hasonmását

Az ezotéria hívei úgy tartják, hogy az érzékenyebb lelkű embertársaink megtapasztalják, amikor a vég közeledtével a hasonmás örökre eltávozik. Ők tudják, hogy a földi létük ezt követően már csak igen rövid ideig tart, de életük ezen utolsó pár napjában, hetében a mindent betöltő béke, szeretet és harmónia érzése veszi át a sötét és gyűlölt doppelgänger helyét
Forrás:Hihetetlen magazin

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

UFO baleset Magyarországon-A "Másik objektum"művelet

Ősvilági csillagkapuk- Ahol az istenek a Földre léptek

Magas szőkék, kis szürkék, gyíkemberek – Földönkívüli fajok