Furcsa, rémisztő történetek

1936. február 13-án a 19 éves Giuseppe Verardi holttestét a Siano és Catanzano közötti híd alatt találták meg, Olaszországban. A ruhái szétszórva hevertek körülötte, csak alsónemü volt rajta.
A városi hatóság öngyilkosság mellett döntött, a fiú hozzátartozói viszont nem értettek egyet, mivel sérülései komolyabbak voltak annál mint amit a tízméteres zuhanás okozott volna.
1939. január 5-én  különös eset történt. A 17 éves Maria Talarico, aki nem ismerte Giuseppe-t,
 éppen a hídon ment át a nagyanyjával, amikor hirtelen térdre rogyott, és delíriumba esett. A nagyanyja egy járókelő segítségével hazakísérte a lányt. Amikor a lány magához tért, már nem önmaga volt. Idegen férfihang szólalt meg a szájából, és azt állította, ö Giuseppe Verardi.
Giuseppe nyughatatlan szelleme teljesen hatalmába kerítette Mariát, még levelet is írt az anyjának a saját kézírásával.
Ugyanezen a napon, este a kísértet különös pantomimra kényszerítette Mariát, amelyben újraélte az utolsó estéjét Sianoban. Eljátszotta, hogy iszik és kártyázik, mint Giuseppe azon a végzetes estén. A kísértet rengeteg bort ivott, bár
Maria soha nem fogyasztott többet egy pohárkánál étkezés után. Ezután Maria verekedést színlelt a kártyapartnerekkel, amely feltehetöleg a hídon zajlott le. Giuseppe anyja másnap meglátogatta Mariát. A szellem azonnal megismerte és leírta sérülései jellegét. A gyilkosait is megnevezte, akik közül csak kevesen éltek már Sianoban. Maria ugyanezen a napon, még mindig megszállott
Állapotban, elment a végzetes hídhoz. Levette ruháit, és pontosan úgy feküdt le a földre, ahogy a fiú testét megtalálták.
Néhány perc múlva felébredt és semmire nem emlékezett.
Olaszország egyik leghíresebb lelki jelenségekkel foglalkozó tudós, Ernesto Bozzano tanulmányozta az esetet és 1940-ben beszámolót írt róla.
 
 EMBERI ÖNGYULLADÁSOK


1951. július 2.-án, a floridai St. Petersburgben a 67 éves Mary Reeserrel végzett a tűz, csak a mája, lába és a koponyája egy darabja maradt meg. 1964. november 8.-án, a pennsylvaniai Upper Darby-ban az 51 éves Helen Conway kapott lángra.
Ugyancsak Pennsylvaniában, a 92 éves dr. John Irving Bentley-t hasonló körülmények között találták meg 1966. december 5.-én; csak az egyik lába maradt meg. Mindössze három a hasonló, tragikus halálesetek tucatjai közül melyekre azonnal lecsaptak a szenzációhajhász bulvárlapok. Az azonban tény, hogy igen ritkán, de előfordul, hogy valóban így hal meg valaki.
1985. január 8-án a 17 éves Jacqueline Fitzsimmons, aki szakácsnak tanult a Halton Technikal College-ban az angliai Cheshire Widnes nevű városában, már kiment a konyhából, és az osztálytársaival beszélgetett a folyosón, amikor hirtelen lángra lobbant.
 J. először égő érzésről panaszkodott a hátában a barátnőjének, Karen Glenholmesnak.
- J. azt mondta, nem érzi jól magát - mesélte Karen. - Füstszagot éreztünk, aztán lángolni kezdett a blúza. Kiabálni kezdett, hogy segítsünk, és azt mondta, az egész teste ég. Pillanatokon belül már a haja is lángolt.
 A közelben lévő oktatók és tanulók letépték J. kötényét, és megpróbálták eloltani a ruhájába kapó lángokat. Ezután sietve kórházba vitték, ahol kiderült, hogy égési sérülései nagyon súlyosak; bőrének 18%-a elégett. Tizenöt napos intenzív kezelés után a lány meghalt.
Bert Gilles, cheshire-i tűzoltótiszt elismerte, hogy ő is értetlenül áll az esettel szemben.
- Hét szemtanút is kikérdeztem - mondta -, de eddig semmilyen magyarázatát nem találtam a tűznek, bár nem zárhatjuk ki az öngyulladás lehetőségét.
 A halottkémi jelentés megállapította, hogy J. F. ,,szerencsétlenség" követkztében halt meg, ami igaz is.  


Egy igazán ijesztő eset


Az egyik különösen ijesztő eset 1978. október 3-án, este kilenc óra táján történt, amikor egy férfi, kétéves lánya társaságában egy hegyre autózott fel, Sayama City közelében. A férfi egy falatozó tulajdonosa, aki buzgó rádióamatőr is volt egyben. Azért utazott ezen a tájékon, hogy nem korlátozott rádióadást és –vételt tudjon létesíteni fivérével, aki tőle nagyon messze élt. Egyszer csak az autó utasterében hirtelen nagy világosság támadt. A fény érdekes módon azonban csak az utastérre korlátozódott, semmi sem szivárgott ki a kocsi ablakán. A következő pillanatban a férfi észrevette, hogy az idáig nyugodtan ült kislánya a hátsó ülésen fekszik, és erősen habzik a szája. Ugyanabban a pillanatban észrevett egy kör alakú, narancsszínű fényt, ami áthatolt a szélvédőn keresztül a hasához. Látta, hogy a fény az ég egy pontjából ered, és határozottan érezte, hogy valami fémes tárgy nyomódik a jobb halántékához.
 
A kocsi mellett egy földönkívüli, humanoid lényt vett észre, akinek a szájából egy csőszerű valami nyúlt ki, és ez volt az, ami a halántékához nyomódott. Vajon a lény így olvasott a férfi agyhullámaiban, vagy pedig valamiféle elektromos energiát szerzett ezáltal. A szemtanú elmondása szerint a humanoidnak kerek arca, két hegyes füle, két apró, mozdulatlan, kékesen ragyogó szeme volt, de nem volt nyaka, és egy háromszög alakú bemélyedés volt a homlokán. Szája a csövet tartotta, orrot nem lehetett látni. Amikor megpróbálta beindítani az autót, hogy azonnal elmeneküljön, a motor nem indult, és a lámpák sem működtek. Egyszer csak a lény elhomályosodott, majd eltűnt, és vele együtt a narancsszínű fény is. Az utastér világítása normális lett, a berendezések újra működni kezdtek, a motor azonnal beindult, a kislány pedig azonnal vizet kért az apjától.



A titokzatos Caspar Hauser




1828. május – Németország, Nürnberg:
Egy tavaszi május reggelen a jószívű Georg Weichmann varga, szerencsétlen kinézetű, tizenhat éves forma fiút látott meg a házával szembeni téren. A fiú rongyokba öltözve, egy pár, lábára nem illő cipőben cammogott és nagyon szánalmas benyomást keltett. A varga megsajnálta őt és azonnal odalépett hozzá, hogy megkérdezze ki ő és mit keres. A legényke nem tudott egyetlen értelmes szót sem kibökni, majd hirtelen egy borítékot nyomott a férfi kezébe. Ez volt ráírva: „A 4. század kapitányának, 6. huszárezred.”

A tanácstalan foltozóvarga erre a kapitány közeli házába vitte a fiút, aki nem tartózkodott otthon. A szolga, míg a házigazdára vártak, étellel kínálta őket. Weichmann legnagyobb csodálkozására, a kiéhezettnek látszó gyermek nem nyúlt sem a húshoz, sem a kolbászhoz, ellenben a kenyeret mohón majszolni kezdte.  
Végre megérkezett a kapitány. Felbontotta a borítékot, amelyben két levél volt. Az egyikben ez állt: „Küldök magának egy fiút, aki ég a vágytól, hogy katonaként szolgálja hazáját. Csecsemőkorában tették ki a küszöbömre. Tíz saját gyerekről kell gondoskodjam, nem tarthatom őt tovább.” A levél kegyetlen fordulattal folytatódott: „Ha nem tart rá igényt, ölje meg, vagy akassza fel a kéménybe.”A másik levelet a gyermek igazi anyja írta és 1812-ben kelt: „Gondoskodják a gyermekemről. Az apja a 6. huszárezredben szolgált.” 
A kapitány undorodva nézett a hanyagkülsejű kamaszra és a varga tiltakozása ellenére a közeli rendőrőrsre kísérték, ahol fogdába vetették. Míg sorsáról nem döntöttek, itt őrizték. A foglár megdöbbent azon, amit látott. A fiú órákig képes volt mozdulatlanul ülni egyhelyben, jobban szerette a sötétséget, mint a világosságot és úgy mozgott benne, akár egy macska. A foglár mindennap, órákat szánt arra, hogy a fiút írni-olvasni tanítsa, aki amúgy igen eszes gyerek volt. Az egyik szó, amit gyakran leírt, a reiter volt, mely a huszár német jelentése. A másik pedig egy név:Caspar Hauser. Utóbbiról úgy hitték, talán a fiú neve lehet.Caspar mindössze hat hét után már képes volt arra, hogy elmesélje nyomorult életének történetét. Egész nap és egész éjjel bezárva tartották egy sötét helyiségben, ami alig lehetett nagyobb 3-4 négyzetméternél. Rongyokból vetett durva ágyon aludt és soha nem látott se bemenni, se kijönni senkit. Valahányszor felébredt, egy tálon kenyeret és egy korsó vizet talált. Néha sós íze volt a víznek és mély álomba merült tőle. Amikor felébredt észrevette, hogy míg aludt, a haját és a körmét levágták. Csak egyetlenegyszer került kapcsolatba emberi lénnyel, amikor egy kéz papírt és tollat nyújtott be cellája ajtaján, és segített neki leírni ezt a három szót: reiter, Caspar Hauser. Egy napon cipőt húztak a lábára, borítékot nyomtak a kezébe és mire felocsúdott, már Nürnberg utcáit rótta céltalanul.  
A fiú története futótűzként terjedt a városban, s Casparból egyszerre ismert ember lett. Az egész országban meghirdették, jelentkezzen az, aki ismeri a fiút vagy bármit tud róla. Persze jelentkezett mindenféle szélhámos, nem beszélve a napvilágot látott különböző pletykákról.  
A vallásos emberek azt pusmogták, csakis az ördög fattya lehet. A misztikusok úgy vélték, talán egy idegen bolygóról került a Földre, mások meg voltak győződve arról, hogy Caspar királyi vérből való. 
Bármilyen furcsa, utóbbi teória nem is volt olyan hihetetlen, mint amilyennek elsőre tűnik. 1812-ben, amikor Caspar született, a tartomány uralkodójának Károly nagyhercegnek, és nejének Stephanie nagyhercegnőnek fia született. Ám agyhártyagyulladásban meghalt, legalábbis ezt mondták az orvosok. A házaspárnak nem született több gyermeke, s mikor 1829-ben a nagyherceg meghalt, az uralkodás átszállt a hochbergi grófnő férfirokonaira.  
Tehát Caspart a város szárnyai alá vette és George Daumer professzor, a köztiszteletben álló filozófus és tanár házában élt. A professzor rövid idő alatt megtanította a fiúnak a helyes viselkedést és Caspar hamarosan az előkelő szalonok kedvenc figurája lett.  
Egyik éjjel, a hazaérkező professzor vérbe fagyva találta meg Caspart a ház alagsorában. Számos szúrásnyom látszott az arcán és a nyakán, s csak a csodával határos módon sikerült életben tartani. Miután Caspar rendbejött, elmesélte, hogy egy álarcos férfi támadta meg. Hamarosan szárnyra kelt a pletyka, miszerint a férfi bérgyilkos lehetett, akit Hochberg grófnő bérelt fel, hogy a jogos örököst eltegye láb alól.  
Egyre többen voltak azok is, akik kételkedtek Caspar történetében. Az még hagyján, hogy a talált gyerek érdekes múlttal rendelkezik, dehogy mindjárt királyi vérből származzon…abszurd. A rendőrség kénytelen volt Caspart védőőrizet alá venni, de ekkorra a város hangulata annyira a fiú ellen fordult, hogy az már visszafordíthatatlanná vált. Elegük lett belőle.  
Ekkor a véletlen Caspar segítségére sietett. A városban járt egy angol gróf, bizonyos Lord Stanhope, aki megismerve a fiú történetét, nagy érdeklődést tanúsított Caspar iránt és rávette a városi tanácsot, hogy adják át neki a fiú törvényes gyámságát. 1831-ben bejárta Európát, hogy a csodafiúval elkápráztassa a szalonokat. Később a gróf Magyarországra vitette a fiút „abban a reményben, hogy itt fény derülhet Caspar származásának rejtélyére”. (azt nem írja a forrás vajon mi vezetett ehhez a következtetéshez - megjegyzés: Csiribusz) 
Kétévi utazgatás után aztán a nemes lord ráunt „játékszerére”, nem vállalta tovább a fiú tartását és Caspar ismét földönfutó lett. Egy Meyer nevű puritán, gonosz lelkész gondjaira bízta és a Nürnberghez közeli Ansbach városába került. Itt könyvkötő lett az akkor már huszonegy éves ifjúból.  
1833 decemberének egyik estéjén, éppen hazafelé tartott egy parkon keresztül a munkából, amikor ismeretlen tettes rátámadt és késsel többszörösen mellbe szúrta. A halálos sebesülés ellenére Caspar haza tudott támolyogni, ám a lelkész egyetlen szavát sem hitte el. Azzal vádolta a fiút, hogy csak feltűnősködni akart és ezért sebezte meg magát. Ágyba fektették, de a rendőrséget nem értesítették. Három nappal később Caspar belehalt sérüléseibe.  
A rendőrség később kiszállt a tetthelyre és találtak egy fekete tárcát, benne a következő levélkével: „Hauser meg tudja magának mondani, hogy ki vagyok. De hogy megkíméljem őt ettől a feladattól, inkább megmondom magam. A bajor határról, …-ból való vagyok…A nevem MLO.”A gyilkost soha nem találták meg. 
Amikor Caspar halálának híre ment, állítólag Stephanie nagyhercegnő összeroppant és azt zokogta, hogy úgy érzi, a meghalt Caspar tényleg az ő elvesztett fia volt.  A kis templomkertben temették el Ansbachban. Ott nyugszik mind a mai napig. Sírkövén egyszerű felirat olvasható: „Itt nyugszik Caspar Hauser, ki maga a rejtély. Születése ismeretlen, halála örök titok.”

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

UFO baleset Magyarországon-A "Másik objektum"művelet

Ősvilági csillagkapuk- Ahol az istenek a Földre léptek

Magas szőkék, kis szürkék, gyíkemberek – Földönkívüli fajok