A téridő vándorai Magyarországon

Spontán teleportáció ,ahogyan a parakutatók egymás között nevezik.A leghíresebb magyar eset 1721-ből októberéből származik.Október 18-án egy drezdai napszámos ,bizonyos Georg Just egy ájultan fekvő fiatal nőt talál a háza melletti pajtánál.Just és felesége,aki hivatásos bába volt, magához térítette a láthatóan rémült nőt ,akiről még meg is állapították,hogy pár napja gyermeket hozott a világra.A nő riadalmát látva bejelentést tettek a város vezetésénél,akik egy tisztviselőt küldtek a fiatalasszony kikérdezésére,ám a történet amit a fiatal nő elmesélt hihetetlen volt.Az asszonyról kiderült,hogy Sélley Antal kecskeméti mészáros mester felesége,aki öt nappal korábban szülte meg negyedik gyerekét.A nő nem akarta elhinni ,hogy Drezdában van,és váltig állította hogy előző este még kecskeméti házuk udvarán volt,az utolsó emléke pedig az ,hogy az ura ráparancsolt vigyen neki bort a pincéből.Már épp leért a pincébe ,amikor minden elhomályosodott előtte,a következő pedig az ,hogy Drezdában egy pajta mellett tér magához.A város vezetői természetesen nem hittek neki és megfenyegették,hogy írni fognak Kecskemétre és ha kiderül,hogy valami boszorkányos dolgot művelt,kemény büntetésre számíthat.A fenyegetések nem ijesztették meg .Elmondta ,hogy gyermekét október 16-án keresztelték meg János Mihály névre ,keresztszülei Csenányi városi tanácsúr felesége,illetve Záhonszky mészáros mester volt.A most született Mihály fiának három testvére van József,Ignác és Klára.Ő maga pedig Tokajban született.Apját Paschaimnak hívják,és másfél éve él Kecskeméten.A tanácsurak nemigen tudták mit kezdjenek ezzel a történettel,végül a nőt a waldheimi fegyházba zárták és megírták jelentésüket a szász királynak,akitől az ügy megoldását várták.Sajnos a feljegyzésből nem derül ki mi lett Sélleyné további sorsa,és arról sincs információ,hogy hazakerült-e Kecskemétre vagy a waldheimi fegyházban elmélkedett élete végéig arról,hogyan került Kecskemétről Drezdába.

A következő esetben egy alig másfél kilométeres utat több mint négy óra alatt tett meg két fital lány Ózdon a városi strandra tartva,holott emlékezetük szerint nyugodtan békésen sétálgattak,ahogy azt más ilyen verőfényes délutánon szokták.A máskor húsz percig tartó úton valahol valami történt velük:"Tiszta téboly,képzeld el ,hogy elindulsz a strandra és mire odaérsz az már bezárt.hát nem hihetetlen?"Elmondásuk szerint az egész olyan szürreális volt.A várost teljesen kihaltnak,csendesnek ítélték meg.Nem emlékeztek egyetlen járműre vagy járókelőre sem,akivel esetleg találkoztak volna.Úgy érezték mintha egy párhuzamos dimenzióban,vagy párhuzamos valóságban jártak volna.Hogy mikor és hol tértek vissza arra nincs magyarázat sőt azt sem tudták megmondani mi történt az elveszett négy óra alatt.

Egy másik esetben,1995 telén egy baráti társaság,reggel öt óra tájban indult Ózdról Budapestre.Bár az autó a nagy hidegben lassan melegedett fel,kedélyesen beszélgettek,amikor elérték a közeli szerpentint.A több száz méteres magasságban vezető 15 kilométeres útszakaszról már korábban is érkeztek beszámolók rejtélyes eseményekről,UFO-megfigyelésekről,de a fiatalok esete mindenen túltett.Az amúgy meredek kanyargós emelkedővel még a legerősebb autók is nehezen birkóznak meg,télen további nehézséget okoz a köd ,a havas út és a vízátfolyások, így akár fél órát is igénybe vehet az áthaladás,zet errefelé mindenki tudja.A baráti társaság is ennyi idővel kalkulált és ,hogy a járművezető jobban az útra összpontosíthasson lehalkították a rádiót és elcsendesedtek.A jármű reflektorai belehasítottak a hajnali ködbe,hirtelen az egyik kanyarban utolértek egy teherautót,lassan megközelítették és várták a következő egyenest,már-már előzésbe kezdtek,amikor váratlanul bekövetkezett a filmszakadás....A következő pillanatban ott álltak a szerpentin legmagasabb pontján,az út szélén kialakított parkolóban.A fehér hó vakítóan verte vissza a már magasan álló nap sugarait.Kiszálltak az autóból a kocsi nyomai jól látszódtak a hóban,de az idővel valami nem volt rendben ,négy óra veszett el az életükből.Bár klasszikus UFO eltérítésnek tűnik ,de földönkívüliekről még csak emlékfoszlányaik sem voltak a fiataloknak.
Forrás:Hihetetlen magazin

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

UFO baleset Magyarországon-A "Másik objektum"művelet

Ősvilági csillagkapuk- Ahol az istenek a Földre léptek

Magas szőkék, kis szürkék, gyíkemberek – Földönkívüli fajok