A Nevadai háromszög-rejtélyes eltűnések


A Föld titokzatos, évszázadok óta sok fejtörést okozó régiói már meglehetősen közismertek, A Bermuda háromszög, illetve az Ördög-tenger már-már közhely számba megy, ha fel akarjuk sorolni a bolygónkon tapasztalható anomáliákat. Azonban ezeken kívül is van egy nagyon hasonló terület, ahol szintén repülőgépek százai zuhantak le, avagy tűntek elvégérvényesen. Nevada államban, egy borzongató módon szintén háromszög alakú terület az, ahol meglehetősen fura események történnek a mai napig.

 
A mintegy huszonötezer négyzetmérföldnyi homályos zónában egyes becslések Szerint az utóbbi 30 évben legalább kétezer, kisebb-nagyobb repülőgépnek veszett nyoma - igaz, később néhány száz gép roncsait megtalálták, ám így is jelentős azoknak az eseteknek a száma, melyek kapcsán végleges eltűnésekről beszélhetünk. Ráadásul a meglelt roncsok is igen különösen tudnak viselkedni: egyszer csak ott vannak, ahol korábban semmit nem találtak a mentőexpedíciók, Erre több példa is volt már, és a nevadai háromszöget vizsgáló Stuart Winter szerint meglehetősen abszurd a dolog. Valljuk be, tényleg az: egy repülőgép eltűnik, természetes módon azonnal a keresésére indulnak, de senki nem talál semmit. Aztán nyolc év elteltével egy kiránduló csapat rátalál a roncsokra - ott,ahol annak idején aprólékos gondossággal kutattak a repülőgép maradványai és az esetleges túlélők után...

A Csendzóna

Nem mellékes tényként jegyeznénk meg, hogy a háromszög alakú területen belül fekszik a híres-hírhedt, az UFO-jelenséggel rendszeresen kapcsolatba hozott 51-es bázis, az amerikai hadsereg szigorúan őrzött kísérleti telepe. Egyes összeesküvés-elméleteket gyártók szerint,ha nem is valamiféle idegen intelligencia, de a kormány a titkos fegyverfejlesztések eredményeit próbálgatja amúgy ártalmatlan és ártatlan civil gépeken, ezért történik ennyi baleset és eltűnés ebben a körzetben. Mások természetesen éppen, hogy az idegen lényekre gyanakodnak. Tény, hogy Nevadában az átlagnál is magasabb az UFo-észlelések száma, a háromszögön belül pedig kiugróan magas: Jóformán minden egyes napra jut egy bejelentés titokzatos és abnormális, a fizikai törvényeket áthágó módon mozgó fényes objektumokról. Amik, néha — itt is — lezuhannak...

A nevadai Roswell

1952-ben ugyanis állítólag a nevadai Ely városka közelében is megtörtént az, ami 1947 nyarán Roswellben: egy repülő csészealj járt szerencsétlenül, aminek roncsait a hadsereg különleges alakulata azonnal begyűjtötte, a tanúk többségét elhallgattatták, az esetről cikkező Ely Times augusztus l5-i számának pedig minden egyes példányát eltüntették. Ed Pearce kutató idén januárban utazott Elybe, hogy utána járjon a legenda valószerűségének, de nem talált semmi kézzelfoghatót, csupán egy helybélit, bizonyos Claude House-t, aki a feltételezett UFO-katasztrófa idejében 12 éves volt, ő ragaszkodik ahhoz az állításához, hogy alkalma volt végignézni a korong alakú gép zuhanását - ám ő az egyetlen aki erről hajlandó beszélni Sokat-mondóbb az a tény, hogy Pearce hiába kutatott a környékbeli könyvtárakban a helyi lap 1952. augusztus 15-i száma után, egyetlen egyet sem talált. Ez pedig valóban arra utal, hogy valakik igen körültekintően tüntették el az újság eme példányait, ezzel pedig bizonyítékokat semmisítettek meg. Miért telték volna, ha valóban nem lett volna címlapon a máig tagadott UFO-katasztrófa?
 
Egy milliárdosnak nyoma vész

A sors kegyeden fintora, hogy a nevadai háromszögben nem csupán névtelen repülőgép-sírok találhatóak, hiszen pontosan itt járt szerencsétlenül Steve Fosset: milliárdos, akik korábban a történelem során először repülte körbe a Földet egy léggömb fedélzetén. Fossetnek újabb útja során 2007. szeptember 3-án veszett nyoma a repülésirányítás szerint egyik pillanatról a másikra, úgy, hogy a tragédiát semmiféle előjel nem vetítette előre. A rejtélyt tovább mélyíti az a tény, hogy Fosset gépének maradványaira a környékre jellemző módon jó darabig nem akadtak rá, aztán a roncsok 2008 októberének első napján mégis csak meglettek. A pilóta holtteste soha nem került elő, így vannak olyanok, akik szerint a kalandor milliárdos talán még mindig él - csak valahol máshol...


Féltve őrzött titkok

Akárhogy is, a nevadai háromszögben tapasztalható rendkívüli események komoly kutatómunka útán kiáltanak, hiszen a feljegyzések szerint mintegy harminc éve folyamatosan és igen nagy számban történnek itt megmagyarázhatatlan repülőgép-szerencsétlenségek, illetve eltűnések, ezek pedig számukat tekintve egyáltalán nem nevezhetőek átlagos jelenségeknek, hiszen sehol a világon nincs még egy térség, ahol ilyen gyakorisággal és intenzitással hullanának a gépek a levegőből. A kutatások legfőbb akadályozó
tényezője a hadsereg masszív jelenléte és totális kontrollja a kéretlen kíváncsiskodók, szaglászók felett. A tapasztalatok azt mutatják, hogy amint valaki elkezd kérdezősködni akár a háromszöggel, akár az 1952-es esettel kapcsolatosan, egyszeriben ráragadnak a kormányzati gépkocsik, a telefonvonalak furán kattognak, és hirtelen senki nem mond semmit a továbbiakban... A nevadai háromszög tehát komoly titkok forrása lehet, mely felett éberen őrködik az USA hadereje - ki tudja, kinek vagy minek a megbízásából ?..,

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

UFO baleset Magyarországon-A "Másik objektum"művelet

Ősvilági csillagkapuk- Ahol az istenek a Földre léptek

Magas szőkék, kis szürkék, gyíkemberek – Földönkívüli fajok