A Baziliszkusz legendája
Így, nagy kezdőbetűvel találkozunk nevével a középkori alkimista iratokban, bestiáriumokban, ami nem véletlen: az elnevezés ugyanis azt jelenti, „Kígyók Ura", vagy „Kígyókirály".. A hagyomány szerint valóban egy uralkodóról van szó, aki állítólag Afrika - mások szerint Szíria - egyik, ember nem járta sivatagából kormányozza a világon élő összes hüllőt, főként a mérges kígyókat és a sárkányokat!
No de mégis, honnan eredhetett ez a - mai ember számára abszurdnak ható - legenda? Lehet valamilyen valóságalapja, avagy a „Kígyókirály” pusztán a túlburjánzó középkori fantázia szüleménye, mely rémesebbnél rémesebb szörnyetegekkel népesítette be a Sátán Birodalmát, a Poklot?
Pusztító tekintet, mérgezett bőr...
Hogy megkíséreljünk választ adni a fenti kérdésekre, nézzük elsőként, mit lehet tudni a Baziliszkuszról! Annyi biztos, hogy a Mediterráneum mítoszaiban - görögöknél, rómaiaknál, hébereknél, főníciaiaknál - ősidők óta szerepelnek különféle sárkányszerü keveréklények, melyek az esetek többségében rosszindulatúak az emberrel, vagy egyenesen halálosak... Ilyen például a görög mitológiában Ekhidna, a veszedelmes kígyóistennő, a Khimaira néven ismert, bak- kecskefejű, sárkányszárnyú, oroszlántestű torzszülött, de Leviatán, az Otestamentum tengeri kígyója, netán a hettiták - a mai Törökország őskultúrája - mítoszaiban fel
bukkanó Illujanka nevű sárkány is ide tartozik!
Ha viszont ennyiféle sárkány-, vagy kígyószerű szörny hemzseg a mitológiában, akkor a Baziliszkusz mitől
különleges? Nos, tény, hogy már a külleme is szokatlan - kakasfeje van, háromcsúcsú bőrtaréjjal, melyen diadémszerű fehér folt látható, teste pedig egy hosszú farkú óriásgyíkra emlékeztet -, ám a legiszonyatosabb tulajdonsága az, hogy taraja csúcsától a farka hegyéig halálosan mérgező! Olyannyira, hogy Plinius, az ókori római természettudós, mikor Naturális História című művében beszámol a - szerinte - Líbiában élő Baziliszkuszról, hozzáteszi, hogy ha egy római lovasnak volna ahhoz elég ügyessége és bátorsága, hogy lándzsájával keresztüldöfje a bestiát, ellenségével egyetemben saját magát is elpusztítaná... A Baziliszkusz bőrében keringő méreg ugyanis - mint Plinius magyarázza - a dárdán át a ló és az ember ereibe is beszivárogna, minek következtében olyan kínok közt szenvedne ki mind a kettő, mintha csak elevenen égnének el! Ám még csak nem is a méreg a Kígyókirály leggyilkosabb fegyvere... Ennél is veszedelmesebb a pillantása, mely azonnal öl, ám ez sem okoz áldozatának túl könnyű halált: a Baziliszkusz szeme ugyanis lángot lövell ki, azonnal szénné égetve áldozatát. Nem is véletlen, hogy a rettenetes teremtménnyel csakis elhagyatott sivatagokban hozhat össze bennünket a balsors: a Kígyók Ura ugyanis közel s távol minden lényt elpusztít vagy mérgével, vagy tekintetével, így tulajdonképpen maga teszi lakatlan pusztasággá környezetét...
Roxfort réme
J. K. Rowling méltán világhírű fantasy- ciklusában, a Harry Potter-könyvekben a Baziliszkusz nemcsak előfordul, de a főhős varázslótanonc legfőbb ellenségeként lép fel - egész pontosan a második regényben.. . Nem véletlen, hogy ennek a résznek Harry Potter és a Titkok Kamrája a címe: a szóban forgó kamrában lakik ugyanis a Kígyókirály, s innen kúszik elő éjszakánként, hogy rettegésben tartsa a Roxfort Boszor- kány-és Varázslóképző Főiskola diákjait... És hogy az írónő nemcsak ennyit tud a Baziliszkuszról, annak több tanújelét is adja! Rowling járatosságát a mitológiában, és különösen a középkori alkimista világképben mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy Baziliszkusza - már ha mondhatjuk ezt egy „legendás lényről" - kifejezetten élethűen került ábrázolásra... Nem bírja például a kakaskukorékolást - az, aki az iskolára szabadítja, ezért öli meg a környékbeli kakasokat -, ráadásul van egy igazi ősellensége is, mégpedig Aragog, a Pókok Ura! Az is találó és ötletes, hogy a szörnykígyó a Roxfort kastély falában húzódó csőrendszerben mozog, de az is, hogy Harry osztálytársnője, Hermione - akit különösen tehetséges boszorkánytanoncnak ismernek - zsebtükrét használva próbál szembeszállni vele...
Tűzkígyó, időkígyó, uroborosz...
A Baziliszkusz „ősei" közt izgalmas mitológiai teremtmények szerepelnek.
Egyikük az indiai Kundalini- kígyó, mely a jóga-tradició szerint gerincoszlopunk tövében összetekeredve, mozdulatlanul alszik. Ha a jógikus beavatás során felébresszük, Kundalini istennő - akit nőstény kígyó alakjában képzeltek el - elkezd felkúszni a gerinccsatornában. Mivel ő maga is forró, tüzes jellegű lény, felfelé haladása olyan érzetet gerjeszt az illetőben, mintha testét lentről-fölfelé elborítaná valami ismeretlen tűz... A kígyóistenségek az Idővel is kapcsolatban állhatták. A Közel-Keleten a szárnyas kígyó az ősidő jelképe: nem véletlen, hogy a misztériumvallások hite szerint egy hatalmas kígyó költötte ki azt a tojást, melyből az Univerzum keletkezett... Ezt a teremtés során segítő kígyóistent imádták például a gnosztikusok közé tartozó úgynevezett ophita szekta tagjai - nevük „kígyóimádó"-t jelent -, akik a 3-4. században a Római Birodalom területén szinte mindenfelé terjesztették világképüket.
Szörnyek háborúja
Mindebből könnyű kitalálni, hogy a Baziliszkusz igazi fegyvere a tűz, hiszen mérge is éget, tekintete is lángokat lövell... Harapása is állítólag hasonló következményekkel jár: az, akit ez a szerencsétlenség ért, elviselhetetlen forróságot érez hamarosan a testében, mintha minden szerve lángra lobbant volna, ám mégis iszonyodik a víztől! Semmivel sem képes tehát gyötrelmeit enyhíteni, míg érte nem jön a halál...
Tűz által öl, szeme is elégeti áldozatát: érthető, hogy ebből már Plinius is arra következtetett, hogy akkor hát maga a Baziliszkusz is tulajdonképpen tűz, mely a természet csodájának eredményeképpen, kígyóvá vált... Vagy, ahogy mások vélték, a Kígyókirályt eleve nem fogja a tűz, így lángokkal eleve hiábavaló volna ellene a védekezés. A középkori alkimisták még tovább mentek: szerintük nemcsak jól bírja a tüzet a Baziliszkusz, hanem tűzből született, sőt, nem is sivatagban él, hanem magában a tűzben, mely utóbbi valójában a birodalma. Hihetetlen történetek terjedtek ezzel kapcsolatban a reneszánsz korban: egyesek arról beszéltek, minden „tüzes” helynek - egy vulkánnak, de egy mészégető kemencének is - megvan a maga Baziliszkusza, míg mások amellett kardoskodtak, hogy tulajdonképpen minden lángnyelv egy-egy kis kígyó...
Akárhogyan is, az embereket leginkább az izgatta: egy efféle veszedelmes szörny ellen létezik-e
bárminemű mód a védekezésre? Ha az embert áldozatának tekinti, vannak-e mégis természetes ellenségei a Baziliszkusznak? Az előbbi kérdésre a válasz az volt, hogy ahogy szinte mindent, úgy a Kígyókirályt is csak akként lehet legyőzni, ha saját fegyverét fordítjuk ellene, mégpedig a halált hozó tekintetét! Azaz, egyetlen tükörrel el lehet pusztítani egy Baziliszkuszt, már, ha sikerül valamiképp elérni, hogy nézzen bele... Ennek a hiedelemnek valószínűleg az a görög mítosz volt az előképe, mely elbeszéli, miként győzte le a hellén hős, Perszeusz a halálos tekintetű Medusza nevű szörnyet: saját, tükörfényesre tisztított pajzsát (mások szerint karpáncélját) tartotta elé! Ami pedig a Baziliszkusz ellenségeit illeti, két ilyen is létezik. Az egyik -
meglepő módon - a kakas, melynek kukorékolását a Kígyókirály nem bírja elviselni! Ez arra utal, hogy a Baziliszkusz mindenképp az éjszaka lénye, pokoli energiák manifesztációja; ezért nem fér össze a kakas hangjával, mely köztudottan a Nap felkelésének első jele... A kakas mindig is Napmadár, Nap-szimbólum volt az emberi kollektív őshagyományban: nem véletlen, hogy kukorékolás jelzi Jézus passiójának, azaz a megváltásnak a megkezdődését, de az sem, hogy a kakas a görögöknél is Apollón - a nappal ura - kedvenc madara! A kakast egyébként is misztikus kapcsolat fűzi a Baziliszkuszhoz: a Kígyók Urának egyik előképe ugyanis Iao- Abraxasz, egy, az egyiptomi kopt szentiratokból ismert keveréklény,
melynek oroszlánteste, sárkányfarka, és - hasonlóan az összes Baziliszkusz-ábrázoláshoz - kakasfeje van!
A másik természetes ellenség talán még meghökkentőbb, ez ugyanis nem más, mint maga a pók... Nem tévedés: a Baziliszkusz és a pókok úgy vannak egymással, mint a Tűz és a Víz: nemcsak gyűlölik egymást, de egyikük puszta látványa menekülésre készteti a másikat, és viszont! A középkori legendák ezt még egy hamisítatlan „ellen- Baziliszkusz” figurájával is megtoldották, mely valóban méltó ellenfele a Kígyók Urának. Nem más ő, mint a „Pókkirály”, egy elefántnál is nagyobb méretű, ősöreg pók, aki állítólag valahol messze Délen, egy elhagyatott völgyben uralkodik pókok milliárdjai fölött... Úgy mesélik, időről-időre - minden hetedik, mások szerint tizenharmadik évben - a Baziliszkusz és a (semmivel sem kevésbé gonosz) Pókkirály összemérik erejüket, egy, valahol a teremtett világ szélén zajló párviadalban. Nem akármi a tét: a győztes lehet Minden Szörnyek Királya egészen addig, amíg a baziliszkuszok, vagy a pókok népes családjából fel nem serdül egy utód, aki a megtisztelő címre pályázva kihívja a mostani Királyt... Szörnyek háborúja, mégpedig a legjavából! Ám még mindig adósok maradtunk annak megválaszolásával, hogy keletkezhetett a Kígyókirály legendája: tényleg láttak valami ehhez hasonlót az ókoriak, vagy csak egymás riogatására ötlötték ki az egészet? Nos, valóban léteznek olyan hüllők, melyek egy-egy vonásukban emlékeztetnek a Baziliszkuszra - gondoljunk itt akár az Új-Zélandon honos, három szemű hidasgyíkra, akár a Dél-Amerika őserdeiben élő „baziliszkuszra”, mely képes futni a víz felszínén! No de honnét tudhattak ezekről az antik görögök, rómaiak? Hiszen Amerikát csak - elvileg - 1492-ben, Új- Zélandot pedig 1783-ban fedezték fel... Lám, a kérdésre adott válaszunk újabb kérdést dobott fel a felszínre, melyre pedig nem lehet más válasz, mint az, amit nem győzünk elégszer ismételni: múltunk annál, ahogyan azt manapság elképzeljük, sokkal izgalmasabb!
No de mégis, honnan eredhetett ez a - mai ember számára abszurdnak ható - legenda? Lehet valamilyen valóságalapja, avagy a „Kígyókirály” pusztán a túlburjánzó középkori fantázia szüleménye, mely rémesebbnél rémesebb szörnyetegekkel népesítette be a Sátán Birodalmát, a Poklot?
Pusztító tekintet, mérgezett bőr...
Hogy megkíséreljünk választ adni a fenti kérdésekre, nézzük elsőként, mit lehet tudni a Baziliszkuszról! Annyi biztos, hogy a Mediterráneum mítoszaiban - görögöknél, rómaiaknál, hébereknél, főníciaiaknál - ősidők óta szerepelnek különféle sárkányszerü keveréklények, melyek az esetek többségében rosszindulatúak az emberrel, vagy egyenesen halálosak... Ilyen például a görög mitológiában Ekhidna, a veszedelmes kígyóistennő, a Khimaira néven ismert, bak- kecskefejű, sárkányszárnyú, oroszlántestű torzszülött, de Leviatán, az Otestamentum tengeri kígyója, netán a hettiták - a mai Törökország őskultúrája - mítoszaiban fel
bukkanó Illujanka nevű sárkány is ide tartozik!
Ha viszont ennyiféle sárkány-, vagy kígyószerű szörny hemzseg a mitológiában, akkor a Baziliszkusz mitől
különleges? Nos, tény, hogy már a külleme is szokatlan - kakasfeje van, háromcsúcsú bőrtaréjjal, melyen diadémszerű fehér folt látható, teste pedig egy hosszú farkú óriásgyíkra emlékeztet -, ám a legiszonyatosabb tulajdonsága az, hogy taraja csúcsától a farka hegyéig halálosan mérgező! Olyannyira, hogy Plinius, az ókori római természettudós, mikor Naturális História című művében beszámol a - szerinte - Líbiában élő Baziliszkuszról, hozzáteszi, hogy ha egy római lovasnak volna ahhoz elég ügyessége és bátorsága, hogy lándzsájával keresztüldöfje a bestiát, ellenségével egyetemben saját magát is elpusztítaná... A Baziliszkusz bőrében keringő méreg ugyanis - mint Plinius magyarázza - a dárdán át a ló és az ember ereibe is beszivárogna, minek következtében olyan kínok közt szenvedne ki mind a kettő, mintha csak elevenen égnének el! Ám még csak nem is a méreg a Kígyókirály leggyilkosabb fegyvere... Ennél is veszedelmesebb a pillantása, mely azonnal öl, ám ez sem okoz áldozatának túl könnyű halált: a Baziliszkusz szeme ugyanis lángot lövell ki, azonnal szénné égetve áldozatát. Nem is véletlen, hogy a rettenetes teremtménnyel csakis elhagyatott sivatagokban hozhat össze bennünket a balsors: a Kígyók Ura ugyanis közel s távol minden lényt elpusztít vagy mérgével, vagy tekintetével, így tulajdonképpen maga teszi lakatlan pusztasággá környezetét...
Roxfort réme
J. K. Rowling méltán világhírű fantasy- ciklusában, a Harry Potter-könyvekben a Baziliszkusz nemcsak előfordul, de a főhős varázslótanonc legfőbb ellenségeként lép fel - egész pontosan a második regényben.. . Nem véletlen, hogy ennek a résznek Harry Potter és a Titkok Kamrája a címe: a szóban forgó kamrában lakik ugyanis a Kígyókirály, s innen kúszik elő éjszakánként, hogy rettegésben tartsa a Roxfort Boszor- kány-és Varázslóképző Főiskola diákjait... És hogy az írónő nemcsak ennyit tud a Baziliszkuszról, annak több tanújelét is adja! Rowling járatosságát a mitológiában, és különösen a középkori alkimista világképben mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy Baziliszkusza - már ha mondhatjuk ezt egy „legendás lényről" - kifejezetten élethűen került ábrázolásra... Nem bírja például a kakaskukorékolást - az, aki az iskolára szabadítja, ezért öli meg a környékbeli kakasokat -, ráadásul van egy igazi ősellensége is, mégpedig Aragog, a Pókok Ura! Az is találó és ötletes, hogy a szörnykígyó a Roxfort kastély falában húzódó csőrendszerben mozog, de az is, hogy Harry osztálytársnője, Hermione - akit különösen tehetséges boszorkánytanoncnak ismernek - zsebtükrét használva próbál szembeszállni vele...
Tűzkígyó, időkígyó, uroborosz...
A Baziliszkusz „ősei" közt izgalmas mitológiai teremtmények szerepelnek.
Egyikük az indiai Kundalini- kígyó, mely a jóga-tradició szerint gerincoszlopunk tövében összetekeredve, mozdulatlanul alszik. Ha a jógikus beavatás során felébresszük, Kundalini istennő - akit nőstény kígyó alakjában képzeltek el - elkezd felkúszni a gerinccsatornában. Mivel ő maga is forró, tüzes jellegű lény, felfelé haladása olyan érzetet gerjeszt az illetőben, mintha testét lentről-fölfelé elborítaná valami ismeretlen tűz... A kígyóistenségek az Idővel is kapcsolatban állhatták. A Közel-Keleten a szárnyas kígyó az ősidő jelképe: nem véletlen, hogy a misztériumvallások hite szerint egy hatalmas kígyó költötte ki azt a tojást, melyből az Univerzum keletkezett... Ezt a teremtés során segítő kígyóistent imádták például a gnosztikusok közé tartozó úgynevezett ophita szekta tagjai - nevük „kígyóimádó"-t jelent -, akik a 3-4. században a Római Birodalom területén szinte mindenfelé terjesztették világképüket.
Szörnyek háborúja
Mindebből könnyű kitalálni, hogy a Baziliszkusz igazi fegyvere a tűz, hiszen mérge is éget, tekintete is lángokat lövell... Harapása is állítólag hasonló következményekkel jár: az, akit ez a szerencsétlenség ért, elviselhetetlen forróságot érez hamarosan a testében, mintha minden szerve lángra lobbant volna, ám mégis iszonyodik a víztől! Semmivel sem képes tehát gyötrelmeit enyhíteni, míg érte nem jön a halál...
Tűz által öl, szeme is elégeti áldozatát: érthető, hogy ebből már Plinius is arra következtetett, hogy akkor hát maga a Baziliszkusz is tulajdonképpen tűz, mely a természet csodájának eredményeképpen, kígyóvá vált... Vagy, ahogy mások vélték, a Kígyókirályt eleve nem fogja a tűz, így lángokkal eleve hiábavaló volna ellene a védekezés. A középkori alkimisták még tovább mentek: szerintük nemcsak jól bírja a tüzet a Baziliszkusz, hanem tűzből született, sőt, nem is sivatagban él, hanem magában a tűzben, mely utóbbi valójában a birodalma. Hihetetlen történetek terjedtek ezzel kapcsolatban a reneszánsz korban: egyesek arról beszéltek, minden „tüzes” helynek - egy vulkánnak, de egy mészégető kemencének is - megvan a maga Baziliszkusza, míg mások amellett kardoskodtak, hogy tulajdonképpen minden lángnyelv egy-egy kis kígyó...
Akárhogyan is, az embereket leginkább az izgatta: egy efféle veszedelmes szörny ellen létezik-e
bárminemű mód a védekezésre? Ha az embert áldozatának tekinti, vannak-e mégis természetes ellenségei a Baziliszkusznak? Az előbbi kérdésre a válasz az volt, hogy ahogy szinte mindent, úgy a Kígyókirályt is csak akként lehet legyőzni, ha saját fegyverét fordítjuk ellene, mégpedig a halált hozó tekintetét! Azaz, egyetlen tükörrel el lehet pusztítani egy Baziliszkuszt, már, ha sikerül valamiképp elérni, hogy nézzen bele... Ennek a hiedelemnek valószínűleg az a görög mítosz volt az előképe, mely elbeszéli, miként győzte le a hellén hős, Perszeusz a halálos tekintetű Medusza nevű szörnyet: saját, tükörfényesre tisztított pajzsát (mások szerint karpáncélját) tartotta elé! Ami pedig a Baziliszkusz ellenségeit illeti, két ilyen is létezik. Az egyik -
meglepő módon - a kakas, melynek kukorékolását a Kígyókirály nem bírja elviselni! Ez arra utal, hogy a Baziliszkusz mindenképp az éjszaka lénye, pokoli energiák manifesztációja; ezért nem fér össze a kakas hangjával, mely köztudottan a Nap felkelésének első jele... A kakas mindig is Napmadár, Nap-szimbólum volt az emberi kollektív őshagyományban: nem véletlen, hogy kukorékolás jelzi Jézus passiójának, azaz a megváltásnak a megkezdődését, de az sem, hogy a kakas a görögöknél is Apollón - a nappal ura - kedvenc madara! A kakast egyébként is misztikus kapcsolat fűzi a Baziliszkuszhoz: a Kígyók Urának egyik előképe ugyanis Iao- Abraxasz, egy, az egyiptomi kopt szentiratokból ismert keveréklény,
melynek oroszlánteste, sárkányfarka, és - hasonlóan az összes Baziliszkusz-ábrázoláshoz - kakasfeje van!
A másik természetes ellenség talán még meghökkentőbb, ez ugyanis nem más, mint maga a pók... Nem tévedés: a Baziliszkusz és a pókok úgy vannak egymással, mint a Tűz és a Víz: nemcsak gyűlölik egymást, de egyikük puszta látványa menekülésre készteti a másikat, és viszont! A középkori legendák ezt még egy hamisítatlan „ellen- Baziliszkusz” figurájával is megtoldották, mely valóban méltó ellenfele a Kígyók Urának. Nem más ő, mint a „Pókkirály”, egy elefántnál is nagyobb méretű, ősöreg pók, aki állítólag valahol messze Délen, egy elhagyatott völgyben uralkodik pókok milliárdjai fölött... Úgy mesélik, időről-időre - minden hetedik, mások szerint tizenharmadik évben - a Baziliszkusz és a (semmivel sem kevésbé gonosz) Pókkirály összemérik erejüket, egy, valahol a teremtett világ szélén zajló párviadalban. Nem akármi a tét: a győztes lehet Minden Szörnyek Királya egészen addig, amíg a baziliszkuszok, vagy a pókok népes családjából fel nem serdül egy utód, aki a megtisztelő címre pályázva kihívja a mostani Királyt... Szörnyek háborúja, mégpedig a legjavából! Ám még mindig adósok maradtunk annak megválaszolásával, hogy keletkezhetett a Kígyókirály legendája: tényleg láttak valami ehhez hasonlót az ókoriak, vagy csak egymás riogatására ötlötték ki az egészet? Nos, valóban léteznek olyan hüllők, melyek egy-egy vonásukban emlékeztetnek a Baziliszkuszra - gondoljunk itt akár az Új-Zélandon honos, három szemű hidasgyíkra, akár a Dél-Amerika őserdeiben élő „baziliszkuszra”, mely képes futni a víz felszínén! No de honnét tudhattak ezekről az antik görögök, rómaiak? Hiszen Amerikát csak - elvileg - 1492-ben, Új- Zélandot pedig 1783-ban fedezték fel... Lám, a kérdésre adott válaszunk újabb kérdést dobott fel a felszínre, melyre pedig nem lehet más válasz, mint az, amit nem győzünk elégszer ismételni: múltunk annál, ahogyan azt manapság elképzeljük, sokkal izgalmasabb!
Először,a Herry Potter és a Titkok kamrájában hallottam a Bazilikaijairól.És a filmben is ,elképesztő kinézetű szörnyként jelent meg.Csak azt nem értem,hogy ha a régi alkimisták tudták,hogy mennyire veszélyes kígyó,a baziliszkusz,miért nem pusztították el,már a legelején
VálaszTörlés