A barbadosi mozgó koporsók

A világ egyik legrejtélyesebb és leghíresebb, paranormális tevékenységet bizonyító esete a Barbados délnyugati részében található Krisztus Egyháza temetőhöz kötődik. Itt kezdtek el ugyanis titokzatos okoknál fogva egy családi kripta koporsói minduntalan elmozdulni, illetve olyan helyzetet felvenni, melyre máig nem találnak magyarázatot a hasonló eseményekkel foglalkozó kutatók.
A világ egyik legijesztőbb kriptája
Thomas Chase, egy helybéli ültetvényes 1807-ben vásárolt sírboltot családja számára az említett temetőben. Arra, hogy azt használni is kezdjék, nem kellett sokat várni, még abban az évben ide temették rokonát, Goddard asszonyt. Ezután nem sokkal egy tragikus csecsemőhalál is bekövetkezett a családban, 1808-ban vitték a kriptába Chase lánya, Mary Ann holttestét, 1912-ben pedig másik gyermeke is elhunyt, Dorcast 1812-ben, júliusban  
helyezték örök nyugalomra a sírboltban.


Még ugyanebben az évben maga Chase is meghalt, azt a látványt azonban, ami a temetési menet szeme elé tárult, mikor felnyitották a sírt, hogy elhelyezzék maradványait, sokan még legveszedelmesebb ellenségüknek sem kívánnák. A katonás rendben a kriptába tett koporsók össze-vissza álltak, Mary Anné például fel is borult.

Újra és újra megtörtént
A koporsókat ekkor ismét rendbe tették, a három nagy koporsóra helyezték el a három kicsit, és hosszanti irányban fektették el őket. 1816-ban ismét egy gyermek hunyt el, a temetés során pedig rejtélyes módon újra szétvetve találták bent a koporsókat. A kisebbek nem voltak a nagyobbakon, emellett mindegyik megfordult, és fejjel lefelé állt. A kripta zárját sértetlenül találták, csakúgy, mint az alján lévő homokot. A koporsókat a helyükre tették, néhány hét múlva azonban az eset megismétlődött.
 
Megkezdődtek a vizsgálatok
A megmagyarázhatatlan esetnek gyorsan híre ment a környéken, így 1819-ben a következő temetésen már a helyi hatóságok is részt vettek, illetve hatalmas tömeg gyűlt össze, hogy szemtanúja legyen annak, hogy a titokzatos erők ismét szétdobálják a koporsókat.
Lord Combermere, a barbadosi kormányzó is jelen volt, kinek családi naplójában is olvasható, hogy ismét káosz uralkodott a kriptában. Ekkor, hogy az emberi beavatkozás gyanúja se merülhessen fel, újabb réteg homokkal szórták fel a sírbolt padlóját, ajtaját pedig titkos jelekkel pecsételték le.
A holtak nem nyughattak

Innentől kezdve figyelték is a helyet, mely később még ijesztőbb történések díszlete lett. 1820-ban hangokat hallottak a kriptából. A kormányzó maga vizsgálta meg a sírt, azonban rémülettel tapasztalta, hogy a zárat nem törték fel, ennek ellenére a koporsók ismét szétvetve feküdtek – olyan erő dobálta őket, mely még a falban is kárt tett.
A Chase család tagjain ekkor minden korábbi félelemnél erősebb érzés lett úrrá, tudták, a halottak addig nem nyugodhatnak békében, míg más sírboltba nem helyezik át őket. Ez meg is történt, az eredeti kripta pedig máig üresen áll

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

UFO baleset Magyarországon-A "Másik objektum"művelet

Ősvilági csillagkapuk- Ahol az istenek a Földre léptek

Magas szőkék, kis szürkék, gyíkemberek – Földönkívüli fajok